Az oldal sütiket használ
Az oldal sütiket és egyéb nyomkövető technológiákat alkalmaz, hogy javítsa a böngészési élményét, azzal hogy személyre szabott tartalmakat és célzott hirdetéseket jelenít meg, és elemzi a weboldalunk forgalmát, hogy megtudjuk honnan érkeztek a látogatóink.
Az egész úgy kezdődött, hogy a család sokat nyaralt a Mátrában. Aztán ahogy egyre több időt töltöttek a térségben, rájöttek, hogy a mátrai borvidék is páratlan, 2003-ban pedig megvásárolták a Gyöngyös központjában 1906 óta álló Borpalotát. Azóta is az impozáns épület a Dubicz Borászat otthona és központja, a hatalmas pincerendszerben bőven van hely, hogy bemutassák a Mátrai borvidék sokszínűségét.
Kezdetben borkedvelőként érkezett Gyöngyösre a Dunai család, de teljesen beszippantotta őket a város és a borvidék hangulata. Előbb az édesanya, Dunai Ágnes, majd pedig lánya Dunai Detti is Gyöngyösön talált új otthonra. Ma már több mint 100 hektáron gazdálkodnak, és a borvidék egyik legismertebb és legjelentősebb borászatát tudhatják magukénak.
Nemcsak a város, hanem a környék is sokat nyert a Dubicz Pincészettel, hiszen most már olyan lendülettel dolgoznak nem csupán a saját boraik, hanem a régió borturizmusáért is, hogy annak mindenki csak örülhet. Nem túlzás azt mondani, hogy most már teljesen magukénak érzik a Mátrai borvidék és Gyöngyös ügyét, boraik pedig az egész országban hirdetik a mátrai borok nagyszerűségét.

A szortimentben a kiváló ár-érték arányú friss, illatos, könnyed vonal mellett a karakteresebb, de még reduktív eljárással készülő fehérborokat és hordózott vörösöket is találunk. Ember legyen a talpán, aki egy alkalommal végigkóstolja a teljes Dubicz sort, de nyilván nem is ez a cél. Ami örömteli egy ilyen széles borpaletta esetén, hogy az érdeklődő, amennyiben tudja, hogy milyen fajtájú, típusú borokat kedvel, akkor könnyedén megtalálhatja a kedvencét. Akkor sincs baj persze, ha kevésbé tapasztalt borkóstolóról van szó, hiszen a Dubicz Borászat direkt úgy állította össze a kóstolóit, hogy a borsort csak előzetes egyeztetés után, a közönség ízlésére szabva, egyedileg állítják össze.
Az alapborokat tekintve főleg fehérborokkal foglalkoznak a pincészetnél. De a „Mátra” sorozatban a méltán népszerű fajták mellett (olaszrizling, irsai olivér, sauvignon blanc, muscat ottonel) természetesen roséval és különböző vörös házasításokkal tudnak szolgálni.
Pár fokkal magasabbra tették a lécet a komplexebb 1014 névre keresztelt prémium borok esetén, amely Magyarország legmagasabb pontja, a Kékes tengerszint feletti magassága (1014 méter) után kapta a nevét. A „Sárhegy” Dubicz borok pedig az igazi ínyenceknek készült, nagyon mély és dűlőszelektált tételek. Ebben a sorozatban az olaszrizling és a kékfrankos egy egészen új arcát ismerhetik meg az érdeklődők, a hordóhasználat mindkét esetben rengeteget hozzátett a tételekhez.
Normális körülmények között furcsa érdekesség lenne csupán, de sajnos 2021-ben muszáj megemlítenünk azt is, hogy a Dubicz Borászatnál mesteri szintre emelték az online borkóstolók fogalmát. Sokan, sokféleképpen fogták meg ezt a lehetőséget a pandémia kitörése óta, de amit a Dubicz összehozott, arra tényleg csak elismerően lehet bólogatni.
Miért is szeretünk borkóstolókra járni? Mert többféle bort megkóstolhatunk anélkül, hogy egy egész palackot meg kelljen vásárolnunk vakon, plusz szeretünk a borkészítés körülményeiről és magáról a kóstolt borról és érdekes, vicces történeteket hallani. A jelenlegi helyzetben viszont erre sajnos nincsen lehetőségünk, de a Dubicz kóstolócsomag segítségével mindenki az otthonába csempészhet egy kis borkóstoló élményt. Direkt erre a célra palackozott, kisüveges (1,87 dl), címkézett, kapszulázott borokat kapunk készhez, összesen 6 félét.
Minimum 6 csomag vásárlása esetén ráadásul Dunai Detti, a pincészet (egyik) szíve és lelke személyesen tart a társaságnak élő, online, vezetett borkóstolót, ennél pedig a jelenlegi helyzetben aligha kívánhatnánk jobbat. Érdemes kipróbálni, ha pedig végre rendeződni látszik a világ helyzete, mindenképp személyesen is el kell menni a Dubicz Borászathoz.